Amikor V. Ferdinánd Komáromba látogatott

1839. június 11-én V. Ferdinánd a feleségével Komáromba látogatott, amiről a korabeli sajtó is beszámolt.

Az uralkodópár az 1830-as években. Forrás: wikimedia.org

Az uralkodópár az 1830-as években. Forrás: wikimedia.org

A Jelenkor című lap így számolt be a látogatásról:

Ő felségük junius 11dikén Győrbül 1 óra tájban ide érkeztek, Újszőnybül a’ hídon át a' megye jeles küldöttsége és számos nemes lovag által vezettetve, ’s a’ városi küldöttségtől kisértetve a’ főutcza végig több diadal ívén keresztül, harangzúgás, álgyúdurrogás ’s tartós harsogó éljenkiáltások között, 's kocsijuk, mintegy inkább az emberektől tolatván, a’ várkormányzó lakába szálltak meg, ’s fels. személyüket néhány percz múlva az erkélyen megmutaták; előbb a’ megyének fő-ispánunk vezérlete ’s magyar szónoklatávali hódolatát, utóbb pedig a’ várasét, a’ minden hitvallású egyházi személyekkel együtt, kegyesen ’s kegyelméről biztosító deák rövid válaszszal méltóztatott fogadni. Este díszes kíséretben a váras kivilágítását vala kegyes megszemlélni. A’ világitványok közt diszes volt a’ ns megye, város — Sz. Benedek szerzetbeliek háza és 2 gymnasium ’s a’ váron kívül a’ hajóbiztositó társaság házán ő Felségük jól talált ’s koszorúzott képeik fölött e’ fölirás volt: „Jót állunk egyesek javokért: de dicső Fejedelmünk,’s jó Neje szíve egész Hon javáért kezesít. Áldás szálljon azért e’ Fölségpárra, kik a’ nép boldogságában lelik fel a’ magokét.“ a’ Casinon ez volt: „Bölcs kormányod alatt miveltség szelleme terjed.“ Tegnap a’ vár Kápolnájában tartott mise után ő cs. k. felsége a’ katonai kórházat, várasunkat körülövedzendő úgynevezett nádori sánczokat délelőtt, délután pedig a’ megyeházat, különösen a’ könyv-levéltárt, és újonnan építendő fogházat szemlélvén meg, a’váras főtemplomába ment, hol rövid ájtatosság után magára papi áldást kivánt: végre a’ városházát is megtekinté. Esteli zenéket, kikocsizásokat mellőzve; még az méltó említésre, hogy Ő felsége a’ királyné is megjelent utóbb a’ városi főegyházban. Ma reggel ő cs. k. fölsége diszes kíséretben a bábolnai ménes-intézetet rándult ki megszemlélni, estvére visszatérendő, ’s útját holnap reggel ismét Győrnek Holics felé folytatandó. Tegnap ő Fölségök számos fő rangú személyt megvendégelni kegyeskedtek ’s ezek közt fő- és helyettes alispánunkat.

V. Ferdinánd és neje 1840-ben.

Az uralkodópár 1836-ban. Johann Baptist Clarot litográfiája. Forrás: wikimedia.org

Ďalej odporúčame