A hitélet központja s egyben egyik legjelentősebb műemléke a barokk stílus jegyeit viselő Római Katolikus Templom. 1799-ben a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A második világháború során elszenvedett sérüléseit 1957-ben tüntették el, de tornya alacsonyabb lett az eredetinél. Belső tatarozását 1968-ban majd a nyolcvanas évek végén végezték el. Már a nagyságával is lenyűgöző látvány, belső terének szépségére pedig méltóan büszkék az itt élők.
A templom tornya eredetileg 60 méter magas volt. 1838-ban szereltek rá órát. Az alatta lévő domb és a magas torony miatt környezetéből feltűnően kiemelkedik, messzi vidékről látszik, ezért a környék jelentős tájékozódási pontja. A visszavonuló német csapatok 1945. március 28-án, a Szent Mihály-templommal egy időben felrobbantották. Ekkor megsemmisült a tornya valamint a helybeliek számára eddig szinte nélkülözhetetlen óra is. Sérülése azonban nem lett olyan végzetes, mint a kistemplomé. A megrongált tetőt és a tornyot a község lakói éveken keresztül óvták a beázástól, a további romlástól. Jelentős állami támogatással és a helybeliek áldozatvállalásával 1957-ben fejeződött be a megrongált részek helyreállítása. A torony mintegy 10 méterrel alacsonyabb lett az eredetinél s ez zavarja az épület harmóniáját. Óra sem került rá. A helyi egyház történetével foglalkozó régebbi írás szerint a templom előtti dombon kápolna és kálvária volt. A bejárata előtt álló kőfeszületet 1710-ben állították, melynek elődje fából készült. Később állították mellé a Fájdalmas Szűzanya és Szent János evangélista szobrát. Valószínűleg mindhárom alkotás annak a kálváriának a maradványa, melyről először 1761-ben tesznek említést. Az épületet körülvevő vaskerítés és annak kőalapzata a XIX. század utolsó éveiben készült. 1987-ben a templom belső terének felújítására került sor.
