Bokrosi szikes

A Bokrosi szikes Izsa (Iža) igazgatási területén, az Izsai-kanálistól északra húzódik. A kifejezetten szikes (magas sótartalmú) talajnak köszönhetően a terület különleges növény- és állatfajok élőhelye. A Bokrosi szikes kis kiterjedésű, ám annál jelentősebb természeti értéket képvisel. Nemcsak hazai, hanem európai mércével mérve is egyedülűlló, ezért 2004-től – Bokrosi szikes, közösségi jelentőségű természeti területként, 10,2ha kiterjedéssel – a Natura 2000 európai különleges természetmegőrzési területek ökológiai hálózatának részét képezi.

A terület 1988-tól Bokrosi szikes védett természeti terület néven 4. fokú védelem alatt áll, míg a területet körülölelő 100 méteres védősávra 3. fokú védelem vonatkozik, csakúgy, mint a közösségi jelentőségű természeti terület egészére.

A Bokrosi szikes a különleges sókedvelő fajoknak otthont adó apró sziget az intenzíven megművelt mezőgazdasági táj közepén. A magyar szikes puszták legészakibb nyúlványa. Európai szempontból jelentős, 1340-es jelölésű élőhelynek számít: ez a kontinentális szikeseket jelöli, melyeket az EU elsődleges fontosságú élőhelytípusnak tekint.

A sókedvelő vegetáció csak a terület kis részén, főleg a mélyedésekben fordul elő – ezeket a helyeket a fehéres színezetű talajról ismerjük fel. A védett terület nagy részét száraz rét, melyet sokszínű és számos fajt felvonultató növénytakaró jellemez.

A vegetáció legkülönlegesebb megjelenési formái az ún. szikfoltok (vaksziki növényzet). Ezek ritkás növénytakaróval borított, extrém sós talajú területek. Száraz nyarak idején a talajban mély hasadékok keletkeznek. Ezeken a területeken ma már csak elszórtan fordul elő a kritikusan veszélyeztetett bárányparéj Camphorosma annua. Szlovákiában azoknak a területeknek a 75%-án, ahol a múlt század 70-es éveiben még előfordult, mára eltűnt.

Tipikus halofita faj a veszélyeztetett sziki útifű Plantago maritima, amely a sós környezethez pozsgás felépítésével alkalmazkodott.

A pannon régió szikes pusztáinak tipikus növénye a védett sziki üröm Artemisia santonicum, amely a tavasszal elöntött, nyárra kiszáradó területeket kedveli.

A viszonylag alacsonyabb sótartalmú területeken a vegetáció is dúsabb. A növényzet tipikus képviselői a fűfélék, mint például a sovány csenkesz Festuca pseudovina.

A szikes terület sokrétű vegetációjában olyan veszélyeztetett fajok is megtalálhatók, mint a közönséges szikipozdor Podospermum canum, a pozsgás őszirózsa Tripolium pannonicum, a sziki buvákfű Bupleurum tenuissimum. Szlovákiában a kritikusan veszélyeztetett fajok közé tartozik a nedves élőhelyeket kedvelő kövér aggófű Senecio doria, a parti laboda Atriplex littoralis és a lápi ezerjófű Centaurium littorale.

A szikes területek ökoszisztémája mindenekelőtt azoknak az állatfajoknak teremt megfelelő körülményeket, amelyek kedvelik az extenzív gazdálkodású szikes rétek és legelők alacsony növényzetét. A gerinctelenek közül megtalálható itt a szemölcsevő szöcske Decticus verrucivorus, a tengerzöld sáska Aiolopus thalassinus vagy az Oschei-rétisáska Chorthippus oschei. Előfordul a szikes területen a nagyon ritka sisakos sáska Acrida ungarica, melynek előfordulását 2013-ban is megerősítették. A lepkefélék közül megfigyelhető a szikesen a vérfű-hangyaboglárka Maculinea teleius és a nagy tűzlepke Lycaena dispar – mindkettő a közösségi jelentőségű fajok közé tartozik –, valamint a nagy ökörszemlepke Maniola jurtina és a közönséges boglárka Polyommatus icarus.

A közösségi jelentőségű hüllőket a fürge gyík Lacerta agilis képviseli a szikes területen, a vonulás idején a madarak közül feltűnik itt pl. a réti pityer Anthus pratensis is. A közösségi jelentőségű énekesmadarak közül a területen fészkel a karvalyposzáta Sylvia nissoria és a tövisszúró gébics Lanius collurio. A kissé magasabb növényzetből alkonyatkor felhangzik a haris Crex crex vagy a gyakoribb fürj Coturnix coturnix jellegzetes hangja. Ezen a területen keres táplálékot két közösségi jelentőségű ragadozó madár – a nyári időszakban a barna rétihéja Circus aeruginosus, télen pedig a kékes rétihéja Circus cyaneus.

A Bokrosi szikes a múltban a Duna mente nagy kiterjedésű szikes területeinek a része volt, ezekből mára csak töredékek maradtak fenn. Sztyeppei legelő jellege volt, miközben az extenzív legeltetésnek köszönhetően fenntartott alacsony növényzet megakadályozta a fásszárúak és az inváziós fajok (özönfajok) elterjedését. Ilyen módon az emberi tevékenység ideális feltételeket teremtett a sziki fajok számára. Mióta a területen megszűnt a legeltetés, megkezdődött a fásszárúak és az inváziós fajok területfoglalása.

1959-ben az egész szikes területet felszántották, szilfákat és nyárfákat telepítettek ide. A szilfák nem maradtak meg, a nyárfák részben megéledtek, a terület déli szélét ma is hibrid nyárfák szegélyezik. 1978-ban a füves területet ismét beszántották és erdősítették, ez alkalommal kocsányos tölgyet, kislevelű hársat, hegyi juhart és enyves égert telepítettek ide, ezek részben meghonosodtak a terület középső részén.

A 20. század 60-as éveiben a szikes déli szélén kialakították az Izsai-kanálist, amely a mai napig jelentős vízelvezető hatással van a területre. A meder északi partján az agyagos rétegekben kicsapódott só figyelhető meg, a rétegeket magas ásványtartalmú talajvíz áztatja át. A szikes területet nagyjából 1 méter mély árkok hálózata szövi át, ezeket a múltban vízelvezetés céljából alakították ki.

A múltban agyagot termeltek ki a területen, amiből téglát készítettek. A kitermelt gödrökben szikes tavacskák alakultak ki, és megjelent a nedvesség- és sókedvelő növényzet. Ezek voltak a szikes legértékesebb területei, de megsemmisültek, amikor hulladéklerakó létesült a helyükön.

A kedvezőtlen hatású beavatkozások miatt a szikes területből mára csak kis rész maradt fent – a hulladéklerakó mellett, az árok és a kerítés mentén. Építésük során a földmunkák feltárták a területben rejlő lehetőséget – a mélyedésekben szikfoltok alakulnak ki, amelyeket a felszínen kicsapódott sók fehérre festenek. Ez a ritka halofita növények élőhelye.

A szikesek meglétének feltétele a megfelelő sótartalmú talajvíz, mindenekelőtt a kellő talajvízszint fenntartása (a kapilláris emelkedési rétegben), valamint a talaj kiszáradása a nyári időszakban. Egyszerűbben szólva: meg kell őrizni a sziki fajoknak megfelelő sós talajt.

A szikesek megőrzése érdekében elengedhetetlenül fontos a megfelelő vízháztartás visszaállítása és fenntartása, mindenekelőtt a megfelelő talajvízszint megléte. Ez elősegíti a párolgást és a talaj felső rétegében több só halmozódik fel. Az Izsai-kanális vízelvezető hatásának ellensúlyozása érdekében a LIFE+ projekt keretében egy felszín alatti vízzáró agyagréteg kerülne kialakításra, amely biztosítja a talajvízszint megemelkedését a Bokrosi szikes területén. A jövőben elengedhetetlenül fontos a kisebb vízelvezető árkok feltöltése.

A különleges sziki növény- és állatfajok megőrzése érdekében fontos lépés a hagyományos gazdálkodási formák felelevenítése. A vegyes juh- és kecskenyáj legeltetése hozzájárul a különleges sziki fajok újbóli elterjedéshez. Uniós támogatásból akol, itatóhelyek és kerítés kerültek kialakításra a területen, ez utóbbi megakadályozza, hogy az állatok a szomszédos, megművelt földekre jussanak. A hagyományos legeltetéshez való visszatérés a fentebb leírt természeti értékek megőrzésének ideális módja.

Forrás: http://www.perlypodunajska.sk/hu/europsky-vyznamne...

Foto: V. Šefferová – Stanová, M. Janák, Anton Krištín, A. Szabóová