A falu nyugati részén a dunai töltés mellett található az a kastély, amelyet a 18. század 2. felében alighanem a Missics család építtetett.
A 19. század első felében a vagyon a Kollerek kezére került, tőlük Fridmann birtokos vásárolta meg. Tőle 1890-ben Szarvassy Sándor vásárolta meg a birtokot és a kastélyt, majd 1894-ben felújíttatta és romantikus stílusban átépíttette. A kastély mellett kiterjedt park volt. Halála után 1942-ig fia, Szarvassy Imre birtokolta a kastélyt. 1959 óta a felújított és kibővített épületben működik a mezőgazdasági szakmunkásképző tanintézet.
Eredetileg L alakú földszintes épület volt. A főszárny keleti oldalán bábos balusztráddal végződő emeletes víztorony volt. Hasonló megoldású volt az udvari bejárati kapu és a nyugati bejárati homlokzat is. A kilenctengelyű főhomlokzatot téglalap alakú ablakok tagolták kezdőköves ablakkeretben szemöldökpárkánnyal. A háromtengelyű középső rizalitnak félköríves lezárású ablakai voltak, és egyenes oromban végződött. Az épület sarkait hasábrusztika hangsúlyozta. Az utolsó átépítéskor és emeletráépítéskor, illetve a későbbi hozzáépítésekkel az épület teljesen elvesztette eredeti alakját. Az eredeti park megmaradt részében most is látható a parasztasszony szobra, Szarvassy sógornőjének alkotása, az egykori szökőkút kőszegélye, amelyen a négy évszak domborműve van, és az egykori pergola szerkezetének egy része. A kastély mellett található a jószágigazgató és a személyzet lakásainak helyt adó hasonló épület, az emeletes rizalitban Szarvassy Imre meteorológiai állomásának megfigyelő és mérőműszereit tartotta. A kastély mellett az udvarban megmaradt az eredeti kovácsoltvas kerítés egy része a kapuval. Az egykori Szarvassy-parkban 1908-ban Szarvassy sógora, dr. Kuzmik Pál szecessziós kastélyt építtetett, amelyet nyári lakként használt. 1935-ben az épületet modernizálták. 1956-tól az elkonfiskált épületet a mezőgazdasági szakmunkásképző intézet használta, majd 1961-ben a karvai egészségügyi központ kapott benne helyet. 1970 óta az épület a Pintér család tulajdona. A műteremben, amely a kastélykert hátsó felében állt, századunk 30-as éveiben Kuzmik Lívia férje, a holland származású festőművész, Hubert Sweerts-Sparock alkotott.
A kastély téglalap alaprajzú emeletes épület. A sima homlokzatokat háromrészes ablakok tagolják könyöklőpárkánnyal. A nyugati homlokzaton sokszögletű rizalit van, a hajlatokban falsávokkal, amelyeken terasz van. A délkeleti sarkon loggia, a földszinti homlokzat közepén zárt erkély van nagy ablakkal. A kastély eredeti berendezése részben megmaradt.
Forrás: http://www.kravany.com/
Kép: Szeder László, Wikipédia