Az egykori Láng-kastély

2

A Hroššo-kúria szomszédságában találjuk a falu legnagyobb kiterjedésű kastélyát, amelyet a 19. század utolsó negyedében építtetett Braun Sándor és felesége, Hazai Józsa. 1899-ben Kobek István megvásárolta tőlük a kastélyt, majd 1905-ben dr. Fodor Kálmán és felesége, Berchtold Jozefína grófnő szerezte meg, 1910 után pedig dr. Weszely Tibor és felesége, Baich Jeanne bárónő lakott benne. 1917-ben a birtokot és a kastélyt Láng Gusztáv budapesti gyáros vette meg, és az épületet szecessziós stílusban átépíttette és egységesíttette. Láng az épületet nyári rezidenciaként használta. 1945-ben ezt is konfiskálták, és 1953-tól a mezőgazdasági szakmunkásképző internátusa működik benne. Az eredeti kastély két L alakú földszintes épületből állt, főhomlokzatukat az udvar felől fapilléres folyosó kötötte össze. A kastélyt az átépítéssel Láng Gusztáv egységesítette, amikor is az eredeti emeletes víztorony egyúttal bejárati épület lett. Az emeletet csak századunk 50-es éveiben építették rá, és megőrizték az épület eredeti építészeti jellegét. Az épület sima homlokzatait téglalap alakú ablakkeretekben ablakok tagolják három kezdőkővel, a sarkakat hasáb rusztika díszíti. A park felőli homlokzaton lapos rizalit van, az udvari középső internátusa háromszögletű orommal végződik. A kerti homlokzat egy része az egykori terasszal egyenes attikával végződik, amelyet fogazat díszít. A kastély udvarán stílusos műszaki épület és a kút kőszegélye található a 19. század végéről.

Forrás és kép: http://www.kravany.com/

Kapcsolódó