A Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál 108-115 m tengerszint feletti magasságban fekvő Komárom a Kárpát-medence egyik legrégibb települése, s gazdag történelmi múltú városa. A régészeti leletek tanúsága szerint területe a korai bronzkortól folyamatosan lakott. Megtelepedtek itt a kelták, majd az 1-4. században, a közelben, a Duna jobb partján a rómaiak. Brigetio névvel jelentős légióstábort és várost létesítettek, az ellenkező északi parton pedig Brigetio megerősített hídfőjét, Celemantiát. A népvándorlás évszázadaiban Komárom térségében a Közép-Ázsiából származó avarok tartózkodtak huzamosabb ideig, és 568-tól közel kétszázötven éven át uralták a Kárpát-medencét. Ezt támasztja alá a város területén feltárt 8 avarkori temető gazdag leletanyaggal.
Az Avar Birodalom széthullása után néhány évvel az egyre erősödő morva-szláv törzsek megkísérelték a frankok által el nem foglalt avar területek meghódítását. Megtámadták azokat az avarokat is, akik a frankok védelme alatt találtak menedéket (811). Egyelőre nem áll rendelkezésünkre elég adat arról, hogy a 9. században továbbra is Komárom területén élő avarok (onogurok) a frankok vagy a szlávok fennhatósága alá tartoztak-e.
A 9. század hatvanas éveiben zajló frank - morva-szláv háborúkban szövetségesként a magyarok csapatai is részt vettek, hol az egyik, hol a másik fél oldalán. A magyar törzsek a század végére érték el a Kárpát-medencét, majd el is foglalták azt. A 10. században a Vág-Duna torkolatánál megerősített és körülkerített várat építettek ki, amely a magyar állam megalapítása idején Komárom vármegye központjává vált. A vármegye székhelye, a komáromi vár mellett azonos nevű település keletkezett jelentős szárazföldi és vízi útvonalak találkozásában. Az első feljegyzésekben a várat és a települést több elnevezéssel említik: Camarum (1075), Kamarn (1218), Camarun (1268), Kamar (1283), Camaron, Comaron (több oklevélben az 1372 - 1498 évekből).
A „Villa Camarun" azon 23 település egyike volt, melyek a komáromi vár uralma alá tartoztak. A város első jelentős, a korabeli városokat megillető kiváltságait IV. Béla királytól kapta az 1265. április 1-én kelt okiratban. A szabadalmak, melyeket a város elöljárói minden trónralépő uralkodóval megerősíttettek, elősegítették a középkori Komárom fejlődését. A város főleg Hunyadi Mátyás uralkodása idején virágzott, aki a komáromi várban reneszánsz palotát építtetett, ahová mindig szívesen visszatért. Megalapította a királyi dunai flotillát, melynek fő támaszpontját a törökellenes harcok idején épp Komárom képezte.
A 16. században, a törökök előrenyomulása idején Komárom a Habsburg és az Oszmán Birodalom határán fekvő végvár lett. Ez okból a középkori várat I. Ferdinánd uralkodása alatt a bécsi udvar a kor hadászati követelményeinek megfelelő erőddé építtette át. Az így keletkezett ún. Óvárat a 17. században I. Lipót uralkodása idején az ún. Újvárral bővítették ki. A két erőd ellenállt a török seregek támadásainak. A török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések után a 18. században ismét szabaddá vált a közlekedés a Dunán, s így előnyös fekvésének köszönhetően fellendült Komárom kereskedelme és céhes ipara. 1745-ben Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte Komáromot. A módosabb polgárok és a nemesek barokk palotákat, a trinitáriusok, a ferencesek és a jezsuiták kolostorokat és templomokat építtettek. A 18. század közepéig szépen kiépült barokk városnak súlyos károkat okozott az 1763. június 28-i nagy földrengés, majd húsz évvel később az 1783. április 22-i, szintén nagy erejű földrengés. A földrengések és egyéb természeti csapások (árvizek, nagy tűzvészek, pestis- és kolera-járványok) ellenére a 19. század közepéig Komárom megmaradt jelentős kereskedelmi és kézműipari központnak.
A napóleoni háborúk hatására megkezdődött a komáromi erődrendszer kiterjedt megerősítése. A munkálatokat megszakították az 1848/49-es forradalmi események, melyekben Komárom jelentős szerepet játszott mint a magyar forradalom utolsó bástyája. Az 1848-as nagy tűzvész és a többhavi ostromlás következtében a város romokban hevert. Az osztrák abszolutizmus ideje alatt főleg katonai objektumok épültek. A 19. század 70-es éveiben, az erődrendszer kiépítésének befejeztével Komárom Ausztria - Magyarország stratégiai katonai támaszpontjává vált, viszont maga a város elveszítette korábbi gazdasági jelentőségét és vezető szerepét a környék városai között. Csupán a 19. század végén, s a 20. század küszöbén kezdett ismét fejlődni, amikor megépültek a Dunát és Vág-Dunát átívelő állandó hidak, az ország távolabbi vidékeivel összeköttetést biztosító vasútvonalak, s 1896-ban Komáromhoz csatolták a Duna jobb partján fekvő Újszőnyt, amivel teret nyert terjeszkedéséhez.
Az Osztrák - Magyar Monarchia szétesése és Csehszlovákia megalakulása szétválasztotta a történelmi Komárom megyét és Komárom városát is. A Duna bal partján fekvő rész a területi átszervezés következtében 1923-ban a Komáromi járás székhelye lett. Mint határváros a gazdasági érdeklődés perifériájára került. Nagyobb munkalehetőséget a városban csupán a hajógyár, a dunai kikötő, az újonnan alakult dohányfelvásárló-üzem és a villanytelep biztosított. A csehszlovák államigazgatás kialakításával, új hivatalok és intézmények létrehozásával részben megváltozott a lakosság nemzetiségi összetétele, a többséget azonban továbbra is a magyarság alkotta, és az első Csehszlovák Köztársaság fennállása alatt Komárom a dél-szlovákiai magyarok kulturális és társadalmi életének egyik központjává vált.
Az 1938. november 2-i bécsi döntés alapján Komáromot Magyarországhoz csatolták és ismét megyeszékhely lett. A II. világháború ideje alatt többször bombázták a várost.
A front elvonulása, 1945. március 30. után Komárom megint Csehszlovákia határvárosává vált. Megkezdődött a háború által tönkretett hidak, épületek, városi üzemek felújítása. E munkálatokat nehezítették az 1945 és 1948 közötti, a magyar nemzetiségű lakosokat sújtó intézkedések. Megfosztották őket állampolgári jogaiktól, munkaerőtoborzással a cseh határvidékre vagy Magyarországra telepítették őket a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere során. A további években a város gazdasági fejlődéséhez nagyban hozzájárult az új hajógyár kiépítése, melynek dolgozói számára új lakótelepek épültek. A nagyszabású, nem mindig kellően átgondolt építkezések következtében a régi Komáromból csupán annak történelmi magja maradt meg. Itt található a legtöbb fennmaradt történelmi műemlék. Manapság Komárom Szlovákia forgalmas határvárosa 38 000 lakossal.
A város híres szülöttei közül meg kell említenünk a magyar romantikus írót, Jókai Mórt (1825.2.18. Komárom - 1904.5.5. Budapest), aki itt nőtt fel, és regényeivel népszerűsítette szülővárosát; továbbá a világhírű zeneszerzőt, Lehár Ferencet (1870.4.30. Komárom - 1948.10.24. Bad Ischl), aki csak gyermekkora egy részét töltötte Komáromban, ám mindig szeretettel emlékezett szülővárosára, noha soha nem tért vissza ide. Jelentős szerepet játszott a város történelmében Klapka György tábornok (1820.4.7. Temesvár - 1892.5.17. Budapest), aki nem Komáromból származik ugyan, de azzal, hogy hősiesen védte a várost a túlerőben lévő cári és császári csapatok ellen 1849-ben, örökre beírta magát Komárom történelmébe. A komáromiak mindhárom személy tiszteletére emlékművet avattak: Klapka tábornoknak 1896-ban a városháza előtti téren, Jókai Mórnak 1937-ben a múzeum udvarán, Lehár Ferencnek pedig 1980-ban a zeneszerző lebontott szülőházához közeli parkban. A Határőr u. 3. szám alatti házon 1991-ben elhelyezett háromnyelvű emléktábla utal arra, hogy Komáromban töltötte gyermekkorát és fiatalságát dr. Selye János (1907.1.26. Bécs - 1982.10.18. Montreal), a híres orvos-kutató, aki a bencés gimnáziumban az 1924/25-ös iskolai évben megszerzett érettségi vizsga letételéig élt Komáromban.A ma már az ő nevét viselő magyar tannyelvű gimnázium falán található az az emléktábla, amely Karle Sándornak, a mai Szlovákia területén az 1. cserkészcsapatot megalakító bencés tanárnak állít emléket. A város szülötte V. László (1440. február 22 Komárom - 1457. november 23 Prága), magyar-cseh király is, akinek tiszteletére a város 2000-ben emeltet szobrot
Komárom és környéke gazdag történelmét, a városhoz kötődő személyiségek életét és munkásságát dokumentálják a komáromi Duna Menti Múzeum kiállításai: a főépületben (a Nádor u. 13. szám alatt) a régió története 1849-ig, képtár; a Zichy palotában (a Klapka tér 9. szám alatt) Komárom újabb története; továbbá a Nádor u. 32. szám alatti épületben Lehár Ferenc és Jókai Mór emlékkiállítás, valamint az egyházművészeti kiállítás a szerb ortodox templomban.
Forrás: http://www.komarno.sk/hu/