Az ökofarm a Nagyléli-sziget bejáratánál fekszik, 15 km-re Komáromtól. Könnyen megközelíthető közúton, kerékpárúton, de akár vizi úton érkezők számára is.
A sziget különböző szinten védett területegységek része – Duna menti Tájvédelmi Körzet, Duna menti ártér ramsari listás terület, NATURA 2000-es helyszínek (különleges természetmegőrzési terület, madárvédelmi terület). A Duna menti ártér élővilága (elsősorban a Pozsony és Komárom közötti ágrendszer térsége) a biológiai sokféleség jelentős központja. Az emberi behatások ellenére ez a terület továbbra is értékes természeti környezet maradt, melynek arculata az áradásoknak köszönhetően szüntelenül változik. A Komárom közelében fekvő Nagyléli-sziget, melynek hossza három kilométer s kiterjedése meghaladja a 250 hektárt, a Duna szlovák szakaszának egyik utolsó nagykiterjedésű szigetének számít. Megtalálható itt a természetbarát gazdálkodás által formált tájtípus és az ártér féktelen vadonjának érdekes keveréke. A sziget élővilága az erdei, vizenyős és réti élőhelyek egyedi mozaikja. A szigetet egyik oldalról a Duna széles főmedre szegélyezi, másik partját pedig a nagyléli mellékág vizei mossák. 2009 óta a térség legelőin ismét be lett vezetve a hagyományos legeltetés (mely a múlt század 90-es éveiben megszűnt), s így a tájat ismét benépesítették a szarvasmarhák, kecskék, juhok és a lovak szabadon legelésző állományai. A táj értékét tovább növelik a rétek közepén magasló magányos tölgyek, valamint a mezőket szegélyező terebélyes nyárfák és botló füzek egyedei. Az ötös-fokú, legszigorúbb természetvédelmi területen belül az erdei társulások beavatkozás nélküli önfejlődéssel formálódnak. A sziget élővilága egyben az ornitológusok paradicsoma is – láthatók itt különböző gémfélék és kormoránok, melyek vadászni járnak ide közeli fészektelepeikről, partifecskék, fehér és fekete gólyák vagy legnagyobb ragadozó madarunk is, a rétisas, amint épp magabiztos köröket ír le a sziget felett.
A közeli Csallóközaranyos (szlovákul Zlatná na Ostrove) neve, illetve annak 1094-ből ismert első írásos megnevezése – Locus Aureus, arra utalnak, hogy a térségben valaha ismert aranylelőhely volt. A Duna folyása a közelben egy kanyarulatot alkotott, melynek hordalékaiban jelentős mennyiségű arany ülepedett le. Az ügyeskezű és szerencsés látogató még ma is kimoshat a Duna parti homokhordalékból néhány aranyszemcsét.
Szolgáltatások:
- lovaskocsikázás (előzetes bejelentkezés szükséges)
Az Aranyhucul lovasklubbal (a lelkes klubtagok már több éve tevékenykednek a szigeten) való együttműködésnek köszönhetően a lovaglást huculháton bátran kipróbálhatják a teljesen kezdő lovasok is, de kellemes élmény vár a tapasztalt és igényes lovasokra is. A hucul lovakat azért választották erre a célra, mert nyugodt természetűek és az időjárás viszontagságait is jobban bírják, mint más lovak. A ménes ugyanis kora tavasztól késő őszig a szabad ég alatt van tartva, ahol folyamatos a hozzáférés a friss legelőkhöz és a vízhez is. A lovaglás keretén belül kínálunk:
Forrás: https://www.ekofarma.sk/