Dunamocs története

A község története

A múlt

Dunamocs nevének legrégibb alakváltozata Machala (Mocsolya) és Moch néven szerepel a 13. századi adománylevelekben. A falu településelőzményei: Kismocs, Tivadarmocs, Mocsolya.

A szájhagyomány szerint az ősi település a Mocsolya-dülő térségében volt, mely a tatárdúlás idején elpusztult. A falu utolsó hivatalos magyar megnevezése (1913) „Dunamocs” volt, a dunamocsiak azonban ma is Mocsnak nevezik falujukat.

A falu és környéke azon a teraszszigeten fekszik, amely Radványtól a csenkei erdőig húzódik, s melynek altalaja vastag lápi agyag. Ezt az agyagot futóhomok borítja, melynek vastagsága 2–3 méter. Ezzel magyarázható, hogy a faluban a pincék talaja lápi agyag.

1208-ban Moth néven szereplő falu királyi várbirtok volt, ahol a királynő hírnökei laktak.

A faluban néhány családnévben máig él a hírvivő, tárnok, pohárnok, lovász, szántó, kovács, halász és a sütő szolgáltatást végző foglalkozás- név.

A királyi hírvivők kiváltságos faluja a 14. századra minden eddigi kiváltságát elvesztette, s 1388-ban Zsigmond király a falut és annak népét koronázási ajándékként az esztergomi érseknek adományozta. A falu népe ettől kezdve egyházi jobbággyá lett. A török hadak pusztítását csak 1529-ben tapasztalhatták először, amikor azok a falun áthaladva, majd Komáromot feldúlva Bécs első ostromára vonultak. A falu a zsitvatoroki békéig a hódoltság határvidékén feküdt, és mindkét félnek egy- formán adózott. A falu jövedelmének igen jelentős forrása volt a dunai halászat, a vízimolnárság, a hajóvontatás, a révészet. Pázmány Péter urbáriuma 8 hajómalom után veti ki az adót.

A török utáni idők első egyházlátogatási jegyzőkönyve Mocson

1696-ból való, mely szerint „Mocs faluja a hercegprímás birtoka. Elhagyatottan álló kőtemploma a falun kívül, egy domb tetején fekszik. A Szentháromság tiszteletére épült.”

A Rákóczi-féle szabadságharc megakasztotta a vidék gazdasági fejlődését, 1704-ben a kuruc csapatok elfoglalták Érsekújvárt, s ennek során a párkányi járás lakosságának élelmeznie kellett a kuruc csapatokat.

A karvai hídfő és sánc építésére kirendelt mocsiakról Esztergom megye 1711-ben szerkesztett emlékirata így ír:

Kucländer a kurucokkal való összeköttetés címén Párkány és Mocs falu magyar lakóit elűzte.”

E szolgálatban sokan életüket vesztették, sokan pedig szétszóródtak. Emiatt az említett helyek elnéptelenedtek. Mocs falujának története a kuruc szabadságharc alatt szorosan összefüggött a Bottyán generális vezette harcokkal.

1764-ben Mocson is újraszervezték a katolikus plébániát. Az anyaegyházat újraalapító plébános Ógyallai Király József, a későbbi pécsi püspök, aki harminc évig töltötte be hivatását Mocson. Ide hozta idős szüleit is, mindketten a mocsi katolikus templom körüli sírkertben nyugszanak. Király József egyik életrajzírója érdemesnek tartotta róla feljegyezni, hogy püspök korában végigjárta egyházmegyéjének plébániáit, hogy az emberekkel és a viszonyokkal megismerkedjék. Püspök korában 207 ezer váltóforint értékű alapítványt tett „Komárom vármegye nemes katolikus ifjainak jobb neveltetésére”.

II.József, hogy reformjait megvalósíthassa elrendelte az országos népszámlálást. Az „Egész népségnek Summája Motson Anno 1786” címet viselő népszámlálási ív szerint a falu 146 házában 872 személy élt, akik 162 háztartást alkottak. Mindössze 16 család lakott más házában. A népszámlálást követő három esztendőben a faluban 89 gyermek született és 60 volt a 12 év alatti halottak száma.

A századvég idején a falu határának 3172 holdjából 2100 volt tulaj- donosi használatban, míg 933 holdat haszonélvezet fejében használhat- tak. A falu 333 családja 205 házban élt.

1914. július 31-én az általános mozgósítás következtében meg- kezdődött a 20–29 év közötti férfiak felkészítése a bevonulásra. A 497 sorköteles férfi közül 280 fő vonult be, s közülük 54 sohasem látta többé faluját. A háborúban a legaktívabb korosztály vett részt. A faluban ezért kevés volt a munkaerő. A termelés és a hadigazdálkodás biztosítása érdekében hadifoglyokat hoztak a faluba és a hozzá tartozó Mocsi-pusztára.

1918 novemberében berendelték a községházára a falu elöljáróságát, ahol Konczicky jegyző közölte velük, hogy a falu ezután nem Magyarországhoz, hanem Szlovenszkóhoz fog tartozni. Közben egyre érkeztek haza a frontról a katonák, s velük a hírek a Monarchia felbomlásáról és az őszirózsás forradalom kitöréséről. A komp a folyón át még szabadon közlekedett, bár egyesek már tudták, hogy ott lesz az új államhatár.

A II. világháború először akkor sújtotta közvetlenül a falut, amikor 1942-43 telén bevonult mocsi fiatalok közül 14 életét vesztette a doni visszavonulás során. A háború végéig ez a szám 45-re emelkedett. A vallási hovatartozása és politikai meggyőződése miatt elhurcolt 44 mocsi lakos közül 38 lelte halálát német haláltáborokban, a falu 19 lakója pedig a faluban dúló harcok során lelte halálát. A 25 elhurcolt levente közül ketten soha többé nem tértek haza.

1947-ben újabb megpróbáltatások vártak a falu népére. Megfosztották állampolgárságától, elrendelték a teljes vagyonelkobzást, be kellett zárni minden magyar iskolát. Megkezdődött a deportálás Csehországba a kiűzött szudétanémetek helyére. Mintegy 69 mocsi került így Csehországba.

1948-ban pedig a kitelepítés vette kezdetét Magyarországra. Először nyolc, majd kilenc családot telepítettek át. Általában a középbirtokos réteget telepítették ki.

1953-ban kezdődött a szövetkezetesítési program. Ősszel már összeszántották a földeket és mint efsz tagok vetettek. Havi bérük 400–500 Kčs, ingyengabona és a munkaegységek után járó fejadag.

1956-ban újra szentelték a református templomot, mivel a tornyát a háborúban felrobbantották. Az új iskolát 1965-ben adták át, és 2005- ben korszerűsítették, felújították.

A jelen

Dunamocs külső képe sokat változott az utóbbi évtizedben. Különösen a Duna-part, az ún. Süttői sétány újult meg. Modern lakóházak, villák épülnek a régi kis házak helyén.

A Fő téren látható modern épületben kapott helyet a községháza és az egészségügyi központ. Körülötte park az Európa kapuval – rajta Dunamocs és a túloldali testvértelepülés, Süttő címere, mely szimbolizálja az együvé tartozást. Ezt sugallja a dunamocsi születésű író, Nehéz Ferenc gondolata is: „A Duna nem lehet határ, csak a két partot egybeölelő kar.”