Vörösiszap és disznóvér - egy kihagyhatatlan séta a közelmúltba

 

Egykor tábornokok felügyelték, még a szemetet sem merték kihordani, hogy nehogy kiderüljön az itt állomásozó katonák létszáma. Ma minden képzeletet felülmúló idegenforgalmi látványosság. (Mert a történelem minden képzeletet felülmúl.)

komaromi_erod_8.jpg

Forrás: saját fotó.

1849-ben a Habsburgok nem tudták bevenni a komáromi erődöt. A világosi fegyverletétel után még 45 napig tartott az ostrom, aztán Klapka György feladta a várat. Ha elveszett az ország, minek az erőd? Cserében sokak életét megmentette, hiszen a várvédők szabadon távozhattak, s e távozás egyben menlevéllel is járt, az okmány tulajdonosát elvileg nem vegzálta az osztrák megtorlás. Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza is ilyen menlevelet szerzett az írónak, akinek így végül megkegyelmezett a rettegett terror, így 1872-ben megjelenhetett az egyik legmonumentálisabb magyar regény, Az arany ember, benne a Dunával, Komárommal, szerelemmel, szenvedéllyel, ármánnyal, gyalázattal és emberséggel.

komarom_erod_5.jpg

Forrás: saját fotó.

Visszakanyarodva az erődhöz, csak a legeket sorolhatjuk, kezdve azon, hogy Közép-Európa legnagyobb, s ennek megfelelően kellőképpen drága katonai erődrendszere volt, amely végül soha nem töltött be meghatározó szerepet az osztrák / magyar honvédelemben, noha féltek itt törököt, féltek franciát. A legutolsó nagy építkezést I. Ferenc néven osztrák császár, magyar és cseh király, II. Ferenc néven Német-római Császár, német király rendelte el, aki Napóleon elől egyenest Komáromba menekült. Gyanítjuk, biztonságban érezte itt magát a király és császár, így a birodalom fontos hadilétesítményei között tartották számon, úgyhogy a 48/49-es forradalom és szabadságharc után sem állt meg a fejlesztése. Végül azonban a hadtechnika modernizációja és a megváltozott geopolitikai helyzet felülírta az erőd eredeti funkcióját, elveszítette a hadászati szerepét. (Aki szeretne elmélyedni az erődrendszer történetében itt megteheti.)

 komaromi_erod_9.jpg

Forrás: saját fotó.

Hadászati szerep ide, hadászati szerep oda, az éppen domináns hadsereg mindig bekvártélyozta magát az erődrendszer épületeibe. A Duna jobb partján található Dél-Komáromban 1945-ben a szovjet déli hadseregcsoport rögvest elhelyezett egy óriási fegyverraktárat. A Duna bal partján található létesítményeket a testvéri Csehszlovák Szocialista Köztársaság hadserege használta laktanyaként. A következő évek a hidegháború szokásos csendjében teltek... Aztán a prágai tavaszt elsöprő szovjet invázió során, 1968-ban annak rendje s módja, illetve az évezredes hadiszokások alapján az erőd északi, akkoriban még Csehszlovákiához tartozó részét megszállta a szovjet hadsereg.

 komarom_erod_2.jpg

Káposzta vagy uborka? Forrás: saját fotó.

A szovjetek elfoglalták és rögvest be is zárkóztak a hatalmas létesítménybe, az erőd eltűnt a térképről, és az óriási épület úgy nyelte el a szovjet kiskatonákat, mint a kazamatarendszer a helyben keletkezett szemetet. A rendszerváltozás kapcsán már békésebb dolgokról tudunk beszámolni, a szovjet hadsereg 1991-ben távozott, megszűnt a Szovjetunió, létrejött az önálló szlovák állam, aztán jött az Európai Unió és eltűntek a határok. Persze az erődrendszer maradt, délen is északon is, sőt UNESCO világörökségi védelemre is előterjesztették a felek. Most turisták bóklásznak a hatalmas létesítményekben, borzadnak, csodálkoznak, hümmögnek és hüledeznek.

Nem lebecsülve az erődrendszer más létesítményeit, bizton állíthatjuk, hogy a leghátborzongatóbb élményt a Duna bal partján található objektum jelenti.

Forrás: www.travelguide.sk.

Észak-Komáromban mindenki otthon érzi magát, akinek egy kicsit is köze van a hajdan volt Osztrák-Magyar Monarchiához. Kevés olyan város van, ahová idegenként megérkezünk, és fél óra múlva azon sem csodálkoznánk, ha a zsebünkben kotorászva találnánk egy lakáskulcsot a szomszéd utca valamely lakásába. Észak-Komárom éppen ilyen város. Az erőd azonban más világ, hűvös, távolságtartó, fölényes. Az impozáns kapu fölött a kétfejű sas ma is szuggesztív erőt sugároz (ugyanezt érezhetjük Gyulafehérvárott is a várkapukra tekintve).

komaromi_erod_7.jpg

Forrás: saját fotó.

A létesítmény csak vezetővel látogatható, egyfelől mert túlontúl hatalmas ahhoz, hogy ne tévedjen el az ember, másfelől mert vannak balesetveszélyes terei. Így, hacsak nem az utolsó pillanatban érkezik valaki, a hatalmas kapu előtt eltörpülve felkészülhet az ismeretlenre. Szükség is van erre a felkészülési időre: barátkozik a szem a hatalmas méretekkel, míg a falak óriási tömege lassan, észrevétlenül, de könyörtelenül megpróbál rátelepedni a lélekre.

A családi belépő (két felnőtt és két gyermek) mindössze 7 EUR (csak készpénzben tudunk fizetni, kártyát nem fogadnak el). Cserében kapunk egy másfél órás vezetett túrát, amelyre évek múltán is tisztán fogunk emlékezni. Aki nem hiszi, járjon utána, de nekünk is elhiheti, kevés olyan élményszerű történelmi séta van, mint ez.

Ha eddig nem sejtettük volna, az idegenvezető az elején tisztázza, ez ugyan vár, de ne számítson itt senki holmi királykisasszonyokra, ez egy katonai létesítmény, így ennek megfelelően masírozunk be a kapun egy másik világba.

komaromi_erod_6.jpg

Forrás: saját fotó.

A vezetés kétnyelvű, olyannyira kétnyelvű, hogy fel sem tűnik, hogy egyszerre két nyelven szól az idegenvezető, szimultán beszél magyarul és szlovákul.

A hatalmas terekben - részben az idegenvezetőre hagyatkozva - gondolatban megpróbáljuk sorba rakni a történelmi eseményeket. Aztán kicsúszik a lábunk alól a talaj, belekeveredünk egy karneváli forgatagba, egy abszurd világba, minden agysejtünk azon dolgozik, hogy az idegenvezető történeteit turistaboldogító mesének higgyük, miközben a szemünk, a fülünk, a kezünk, minden érzékszervünk azt igazolja, hogy valóságot látunk, tapasztalunk. A kijutás már-már megkönnyebbülés…

A disznóvérrel kevert vörösiszappal gondosan vörösre festett terek, a kazamatákba dobált majd 1.000 tonna szemét, a tereket visszahódító természet, a kápolnából kialakított legénységi kantin, a falakból kiszaggatott vezetékek karneváli forgataga elsodor. S ha továbbszőjük a történetet, a hatalmas kádakban (és a korábban városi fürdőként is használt úszómedencében!) érlelt savanyúkáposzta és uborka illatát is meg tudjuk idézni a zsúfolt legénységi körletek téli tüzelési füstjével elegy testszagával, akkor olyan időutazásban vehetünk részt, amely mellett eltörpülnek a legmodernebb turistakábító élménycentrumok is.

komarom_erod.jpg

Vörösiszap és disznóvér. Forrás: saját fotó.

A félelmetes, hogy a túrát magyar és szlovák, fiatal és idős, netán Európa távolabbik feléből érkező egyszerre tudja maradandó élményként megélni, a létesítményt méltán nevezhetjük a groteszk legmonumentálisabb emlékművének. Ha valaki meg akarja érteni a történelmet és a történelem mögötti valóságot, annak kötelező meglátogatni.

Fontos infó: az erőd csak vezetéssel, korlátozottan látogatható, nyitva tartás, jegyárak elérhetőek itt.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

 

Egykor tábornokok felügyelték, még a szemetet sem merték kihordani, hogy nehogy kiderüljön az itt állomásozó katonák létszáma. Ma minden képzeletet felülmúló idegenforgalmi látványosság. (Mert a történelem minden képzeletet felülmúl.)

komaromi_erod_8.jpg

Forrás: saját fotó.

1849-ben a Habsburgok nem tudták bevenni a komáromi erődöt. A világosi fegyverletétel után még 45 napig tartott az ostrom, aztán Klapka György feladta a várat. Ha elveszett az ország, minek az erőd? Cserében sokak életét megmentette, hiszen a várvédők szabadon távozhattak, s e távozás egyben menlevéllel is járt, az okmány tulajdonosát elvileg nem vegzálta az osztrák megtorlás. Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza is ilyen menlevelet szerzett az írónak, akinek így végül megkegyelmezett a rettegett terror, így 1872-ben megjelenhetett az egyik legmonumentálisabb magyar regény, Az arany ember, benne a Dunával, Komárommal, szerelemmel, szenvedéllyel, ármánnyal, gyalázattal és emberséggel.

komarom_erod_5.jpg

Forrás: saját fotó.

Visszakanyarodva az erődhöz, csak a legeket sorolhatjuk, kezdve azon, hogy Közép-Európa legnagyobb, s ennek megfelelően kellőképpen drága katonai erődrendszere volt, amely végül soha nem töltött be meghatározó szerepet az osztrák / magyar honvédelemben, noha féltek itt törököt, féltek franciát. A legutolsó nagy építkezést I. Ferenc néven osztrák császár, magyar és cseh király, II. Ferenc néven Német-római Császár, német király rendelte el, aki Napóleon elől egyenest Komáromba menekült. Gyanítjuk, biztonságban érezte itt magát a király és császár, így a birodalom fontos hadilétesítményei között tartották számon, úgyhogy a 48/49-es forradalom és szabadságharc után sem állt meg a fejlesztése. Végül azonban a hadtechnika modernizációja és a megváltozott geopolitikai helyzet felülírta az erőd eredeti funkcióját, elveszítette a hadászati szerepét. (Aki szeretne elmélyedni az erődrendszer történetében itt megteheti.)

 komaromi_erod_9.jpg

Forrás: saját fotó.

Hadászati szerep ide, hadászati szerep oda, az éppen domináns hadsereg mindig bekvártélyozta magát az erődrendszer épületeibe. A Duna jobb partján található Dél-Komáromban 1945-ben a szovjet déli hadseregcsoport rögvest elhelyezett egy óriási fegyverraktárat. A Duna bal partján található létesítményeket a testvéri Csehszlovák Szocialista Köztársaság hadserege használta laktanyaként. A következő évek a hidegháború szokásos csendjében teltek... Aztán a prágai tavaszt elsöprő szovjet invázió során, 1968-ban annak rendje s módja, illetve az évezredes hadiszokások alapján az erőd északi, akkoriban még Csehszlovákiához tartozó részét megszállta a szovjet hadsereg.

 komarom_erod_2.jpg

Káposzta vagy uborka? Forrás: saját fotó.

A szovjetek elfoglalták és rögvest be is zárkóztak a hatalmas létesítménybe, az erőd eltűnt a térképről, és az óriási épület úgy nyelte el a szovjet kiskatonákat, mint a kazamatarendszer a helyben keletkezett szemetet. A rendszerváltozás kapcsán már békésebb dolgokról tudunk beszámolni, a szovjet hadsereg 1991-ben távozott, megszűnt a Szovjetunió, létrejött az önálló szlovák állam, aztán jött az Európai Unió és eltűntek a határok. Persze az erődrendszer maradt, délen is északon is, sőt UNESCO világörökségi védelemre is előterjesztették a felek. Most turisták bóklásznak a hatalmas létesítményekben, borzadnak, csodálkoznak, hümmögnek és hüledeznek.

Nem lebecsülve az erődrendszer más létesítményeit, bizton állíthatjuk, hogy a leghátborzongatóbb élményt a Duna bal partján található objektum jelenti.

Forrás: www.travelguide.sk.

Észak-Komáromban mindenki otthon érzi magát, akinek egy kicsit is köze van a hajdan volt Osztrák-Magyar Monarchiához. Kevés olyan város van, ahová idegenként megérkezünk, és fél óra múlva azon sem csodálkoznánk, ha a zsebünkben kotorászva találnánk egy lakáskulcsot a szomszéd utca valamely lakásába. Észak-Komárom éppen ilyen város. Az erőd azonban más világ, hűvös, távolságtartó, fölényes. Az impozáns kapu fölött a kétfejű sas ma is szuggesztív erőt sugároz (ugyanezt érezhetjük Gyulafehérvárott is a várkapukra tekintve).

komaromi_erod_7.jpg

Forrás: saját fotó.

A létesítmény csak vezetővel látogatható, egyfelől mert túlontúl hatalmas ahhoz, hogy ne tévedjen el az ember, másfelől mert vannak balesetveszélyes terei. Így, hacsak nem az utolsó pillanatban érkezik valaki, a hatalmas kapu előtt eltörpülve felkészülhet az ismeretlenre. Szükség is van erre a felkészülési időre: barátkozik a szem a hatalmas méretekkel, míg a falak óriási tömege lassan, észrevétlenül, de könyörtelenül megpróbál rátelepedni a lélekre.

A családi belépő (két felnőtt és két gyermek) mindössze 7 EUR (csak készpénzben tudunk fizetni, kártyát nem fogadnak el). Cserében kapunk egy másfél órás vezetett túrát, amelyre évek múltán is tisztán fogunk emlékezni. Aki nem hiszi, járjon utána, de nekünk is elhiheti, kevés olyan élményszerű történelmi séta van, mint ez.

Ha eddig nem sejtettük volna, az idegenvezető az elején tisztázza, ez ugyan vár, de ne számítson itt senki holmi királykisasszonyokra, ez egy katonai létesítmény, így ennek megfelelően masírozunk be a kapun egy másik világba.

komaromi_erod_6.jpg

Forrás: saját fotó.

A vezetés kétnyelvű, olyannyira kétnyelvű, hogy fel sem tűnik, hogy egyszerre két nyelven szól az idegenvezető, szimultán beszél magyarul és szlovákul.

A hatalmas terekben - részben az idegenvezetőre hagyatkozva - gondolatban megpróbáljuk sorba rakni a történelmi eseményeket. Aztán kicsúszik a lábunk alól a talaj, belekeveredünk egy karneváli forgatagba, egy abszurd világba, minden agysejtünk azon dolgozik, hogy az idegenvezető történeteit turistaboldogító mesének higgyük, miközben a szemünk, a fülünk, a kezünk, minden érzékszervünk azt igazolja, hogy valóságot látunk, tapasztalunk. A kijutás már-már megkönnyebbülés…

A disznóvérrel kevert vörösiszappal gondosan vörösre festett terek, a kazamatákba dobált majd 1.000 tonna szemét, a tereket visszahódító természet, a kápolnából kialakított legénységi kantin, a falakból kiszaggatott vezetékek karneváli forgataga elsodor. S ha továbbszőjük a történetet, a hatalmas kádakban (és a korábban városi fürdőként is használt úszómedencében!) érlelt savanyúkáposzta és uborka illatát is meg tudjuk idézni a zsúfolt legénységi körletek téli tüzelési füstjével elegy testszagával, akkor olyan időutazásban vehetünk részt, amely mellett eltörpülnek a legmodernebb turistakábító élménycentrumok is.

komarom_erod.jpg

Vörösiszap és disznóvér. Forrás: saját fotó.

A félelmetes, hogy a túrát magyar és szlovák, fiatal és idős, netán Európa távolabbik feléből érkező egyszerre tudja maradandó élményként megélni, a létesítményt méltán nevezhetjük a groteszk legmonumentálisabb emlékművének. Ha valaki meg akarja érteni a történelmet és a történelem mögötti valóságot, annak kötelező meglátogatni.

Fontos infó: az erőd csak vezetéssel, korlátozottan látogatható, nyitva tartás, jegyárak elérhetőek itt.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!