Karácsony János Quartett

2019.12.05. 19:00 - 21:00

A komáromi Városi Művelődési Központ a 2017/2018-as évadban indította el Kedvenceid Másképp című klubkoncert-sorozatát a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló program támogatásával, melynek köszönhetően a programsorozat a 2019/2020-as szezonban is folytatódhat.

A program keretében a zenekarok új oldalukról mutatkoznak be. A kamara jellegnek köszönhetően közelebb kerülhetnek közönségükhöz, megerősítve ezzel a rendezvény közösségi jellegét.
Karácsony Jánost a legendás LGT zenekar gitáros-énekesét és zeneszerző-szövegíróját nem kell bemutatni Komáromban, hiszen nem először lép fel városunkban. Rockzenei pályafutása 1968-ban a Ferm együttesben indult. 1970-ben többedmagával együtt alapította meg a Generál együttest, de 1974-2016 között a Locomotív GT tagjaként vált igazán népszerűvé. Különböző műfajú zenei produkciók állandó vendége.
A Karácsony János Trió 2010-ben alakult Péter Jánossal, a Firkin együttes „varázsfuvolásával“ és Angler Ákossal, az AnimaSound System dobosával együtt. Az idén a trió Bérces Viktor közreműködésével quartetté alakult. Nagyrészt akusztikus zenét játszanak, elsősorban a hajdani LGT-dalokat szólaltatják meg a megszokott hangzástól kissé eltérően.
A több korosztály tagjait vonzó műsorukba itt-ott egykori Generál-slágereket is becsempésznek.

Forrás: http://www.mskskn.sk/esemenyek/karacsony-janos-quartett