Ilyen volt a komáromi Kultúrpalota átadója 1913-ban

1913. november 29-én adták át a komáromi Kultúrpalotát, amely ma a Duna Menti Múzeum otthona.


Az épület 1914 elején. Forrás: Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1914. 1. sz.

A kultúrpalota terve már 1908-ban megfogalmazódott a Pesti Hírlap azév januárjában megjelent cikke szerint, azonban a megvalósításra még jópár évet várni kellett. Végül 1913. április 26-án ezt olvashattuk a Városok Lapja című lapban:

"A múlt év őszén a Komáromban ujjáteremtett Jókai Közművelődési és Muzeum Egyesületnek, sikerült részben állami segítség, részben pedig a vármegye és a város törvényhatóságainak áldozatkészsége folytán annyi; pénzt összehozni, hogy végre elhatározhatták a régóta óhajtott kultúrpalota felállítását. Az egyesület a majdnem 200,000 koronás építkezés terveit el is készíttette már és azt kérte a várostól, hogy a régi kisgimnázium telkét díjmentesen engedje át a kultúrpalota céljaira, de ennek ellenében az egyesület a város levéltára részére, mely eddig szűk helyen volt kénytelen meghúzódni, a kultúrpalotában megfelelő, kényelmes helyiséget enged át. Komárom város teljesítette is az egyesületnek ezt a kérelmét. A kultúrpalota még ez év őszén tető alá kerül és a tél folyamán megnyitható lesz. A palotában az egyesületnek mintegy 30,000 kötetes könyvtára, múzeuma s előadások és hangversenyek rendezésére alkalmas díszterem és a város levéltára nyernek elhelyezést."

Az átadóról a Budapesti Hírlap 1913. évi november 30-i számában így számolt be:

"(A komáromi kultúrpalota.) Komáromból jelentik: A Jókai-egyesület által állami támogatással létesített kultúrpalotát ünnep keretében fölavatták. A kultuszminisztert Benedek államtitkár képviselte. Kürthy István főispán meegnyitotta a diszülést, üdvözölte Benedek államtitkárt, a ki felavatta a palotát, melyet a magyar nemzeti kultúra egyik leendő erősségének mondott. Beöthy Zsolt, az egyesület elnöke, ünnepi beszédet mondott. Este hangverseny volt, melyen Jászai Mari szavalt. Lázár Olga. a Magyar Színház tagja Jókai költeményeit adta elő. Farkas Márta hegedült, Palay Dusi énekelt. Konkoly Thege Teréz zongorázott. Szerepelt még Feszti Árpád, Ferenczi Zoltán, Beke Manó. Az ünnepen résztvett a helyőrség tisztikara Mester altábornagy várparancsnokkal és Schiess tábornokkal az élén. A várost fellobogózták, a lakosság ünnepel."

Beöthy Zsolt az átadón. Forrás: Érdekes Újság 1913. 40. sz.

Beöthy Zsolt a következő szavakkal adta át a házat rendeltetésének:

"A kőemlékek hirdessék, hogy az emberi művelődésnek itt fészke volt már az időknek olyan távolában, ameddig a történet szeme elér; a könyvek hirdessék, hogy a nemzedékek százados sora igyekezett méltóvá lenni és méltónak maradni e föld kulturhagyományaihoz; az okiratok hirdessék, hogy a közéletet és vezetését is mindenha áthatotta a közérzés és haladás lelke; az itt meginduló munka, az innen hangzó oktató szavak hirdessék, hogy mult, jelen és jövő kötelességet rónak ránk és ennek a kötelességnek mi meg tudunk és meg akarunk felelni."


Előadás a kultúrpalota, ma Duna Menti Múzeum dísztermében manapság

Felhasznált források:

  • Dr. Alapi Gyula: A komáromi kulturház. In: Mihalik József szerk.: Muzeumi és Könyvtári Értesítő 8. évfolyam (Budapest, 1914)1. füzet.
  • Budapesti Hírlap 1913. évfolyam
  • Pesti Hírlap 1908-1903. évfolyamok
  • Városok Lapja 1913. évfolyam
  • Érdekes Újság 1913. évfolyam


A Duna Menti Múzeum Jókai szobrával ma. Kattintson a négyzetre és nézzen szét 360 fokban!

Ďalej odporúčame