Ilyen egy 471 éves vásár

Öreg vásár nem, vén vásár -  jutott az eszünkbe legelébb a híres párkányi vásárról. És bizony kevés izgalmasabb és fiatalosabb vásárt ismerünk szerte a Kárpát-medencében, mint a párkányit, amely az idén a 471. születésnapját ünnepli. A hagyomány persze kötelez, a szervezők gondosan ügyelnek, hogy színvonalas portéka kerüljön a standokra, nívós gasztronómiai kínálat és színes, igényes programok tegyék feledhetetlenné a vásározást.

Forrás: sturovo.sk

„Megérkezett Simon-Júdás, jaj, már neked pőregatyás” tartja a mondás arra utalva, hogy innentől már hidegebbre fordul az idő, s ha hidegebbre fordul, be kell szerezni a megfelelő lábbelit, bundát, sapkát, hogy ne pőregatyában érjen a tél. Az őszi munkálatok a végéhez közelednek, a termés betakarítva, indulhat a vásározás.

Nincs új a nap alatt, ahogy a plázák, nagy bevásárlóközpontok a kínálat lenyűgöző kavalkádjával, fényekkel, színekkel, illatokkal, zenével hívnak szórakozva vásárolni vagy vásárolva szórakozni a régi népi vásárok sem csupán szükséges dolgok beszerzéséről szóltak, a vásátozás egész napos szórakozás volt a család aprajának nagyjának, mutatványosok, zenészek, körhintások szórakoztatták a vásárosokat.

fortepan_3381_korhinta.jpg

 Forrás: Fortepan

Az első vásár időpontját a helyi hagyomány 1546-ra, a török hódoltság kezdetére teszi, az első írásos dokumentum azonban ennél csak negyven évvel később 1589-ben kelt, ezt III. Károly király 1724-ben megerősítette.

Hogy a XVI. vagy éppen a XVIII. században milyen volt a vásár hangulata nem tudjuk, A XIX. századi helyi sajtótudósításokból azonban képet kaphatunk a színes forgatagról. Tátyi Tibor, párkányi történész kiváló tanulmányban elemezte esztergomi sajtó 1879 – 1889-es tudósításait. A néhol vitriolos hangú tudósítások, nyilván esztergomi szemmel tekintenek a szomszéd település vásárára, de az írások karikaturisztikus jellege élénken elénk varázsolja a letűnt korok hangulatát.

fortepan_9542_vasari_latvanyossagok.jpg

Forrás: Fotrepan

„Azelőtt az ország leghiresebb őszi vásárai közé tartozott. Most már csak olyan reminiscentia – féle a multból. Az eladók elhozzák a holmijukat, mert már emberöltők óta ugy szokás. A régi becsületes czikkeket azonban nagyrészt svihák utszéli firmák szorították ki, a kik azután olyan rettentő lármát tudnak csapni, hogy hetekre elrekednek s napokra megsiketülnek. A lángon sült tüzes gesztenye a vén asszonyok ránczos kezéből nemigen izlik, pedig a szemlélődő esztergomi embernek első stácziója szokott lenni a gesztenyések sora. Annál népesebbek azonban a zsivajos Laczi konyhák, ahol vidáman lobog a tűz, s körülötte téglákban elhelyezett serpenyőkben és tepsikben hangosan süstörögve csitteg-csattog a czigánypecsenye meg az elmaradhatatlan kolbász. Az összetákolt sátorban gyorsan hevenyészett asztalok körül a vásári nép helyezkedik el s az olcsó konyha speczialitásait rendelgeti. A tulipántos tányér mellé odaállitanak egy öblös száju üveget sajátszerű itallal, mely élénken emlékeztet a kisduna vizére, vagy a kapuczinerre, de ivás közben mégis neveletlen –bor számba megyen.”

 parkany_simon-juda_napi_vasar.jpg

 Fotó: Kádek Péter, forrás: sziakomaron.sk

 „A vásár speczialitásait képezik még az örülten ordítozó panorámások. Pokoli zsivajban csapnak szédítő reklamot oroszlánnak, óriás kigyónak, czirkusznak, szellemidéző szinháznak, világhirű látványosságoknak: dobbal, sippal, trombitával, csöngetyűvel, lánczzörgéssel, kétségbeesett kiabálással s a vásári zsivaj minden szerszámával csalogatják be és csalják meg a népet.”

 „Csodálatos módon elszaporodtak a vásári troubadourok, a kik orfeumba való nyegleségeket árultak magyar szóval. A léha Giegerli-nótát például egész a rekedtségig énekelte egy kétségbeesett ujpesti familia s kinálta egész a frivolitásig. A bicskára karikázók, a fehér egerek és melancholikus kanárik által huzogatott jóslatok, az amerikai fotografusok, a nem természetes halálban kimult, gebehussal tartott u.n. vadállatok, a hat mázsás csodaasszony, az ördögmalom, az erőmérők s egyéb szabadalmazott zsebmetszők széltében hosszában lopták a napot s a vásári közönséget." 

Az ilyesfajta viselkedés napjainkra  - reméljük - eltűnt, "szabadalmazott zsebmetszők" helyett most az ősi receptúrák szerint készült házi sajtokkal, nagymamák fiókjaiból előkerült leírások alapján készülő lekvárokkal őrizzük a hagyományt.

simon-juda_vasar_parkany.jpg

Fotó: Kádek Péter, forrás: sziakomaron.sk

A vásár igazi fesztiválhangulatban telik csütörtöktől szombatig nívós koncertek, előadások várják a közönséget. A helyi hagyományos képműves termékek soha nem látott bősége a népi iparművészet termékeitől a legkiválóbb házi sajtokig, mézekig, lekvárokig mind-mind megtalálható. Lesz persze ringispil móka és kacagás, a borkedvelőknek külön borutca, ahol megkóstolhatják az idei még nem teljesen kiforrott otellóból készült újbort, a murcit, amit errefelé burcsáknak neveznek, szóval, ami itt nem kapható, az nem is létezik.

Vásárfia nélkül egészen biztosan nem távozik senki, de ez az esemény több mint egy vásár, ez egy olyan hangulat, amelyet csak itt lehet megélni, átélve a 471 éves hagyomány teljes misztikumát.

 

 

Invitáció helyett ezért egy mókás vevőcsalogató mondókával kívánunk jó vásározást:

 

Asszonyok,
Asszonyok!
Gatyamadzag,
Pöndölmadzag!
Vékony madzag,
Vastag madzag,
Széles madzag,
Keskeny madzag;
Fehér madzag,
Sárga madzag!
Nem dicsérem:
Jól megmérem,
Tessék, kérem!

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Öreg vásár nem, vén vásár -  jutott az eszünkbe legelébb a híres párkányi vásárról. És bizony kevés izgalmasabb és fiatalosabb vásárt ismerünk szerte a Kárpát-medencében, mint a párkányit, amely az idén a 471. születésnapját ünnepli. A hagyomány persze kötelez, a szervezők gondosan ügyelnek, hogy színvonalas portéka kerüljön a standokra, nívós gasztronómiai kínálat és színes, igényes programok tegyék feledhetetlenné a vásározást.

Forrás: sturovo.sk

„Megérkezett Simon-Júdás, jaj, már neked pőregatyás” tartja a mondás arra utalva, hogy innentől már hidegebbre fordul az idő, s ha hidegebbre fordul, be kell szerezni a megfelelő lábbelit, bundát, sapkát, hogy ne pőregatyában érjen a tél. Az őszi munkálatok a végéhez közelednek, a termés betakarítva, indulhat a vásározás.

Nincs új a nap alatt, ahogy a plázák, nagy bevásárlóközpontok a kínálat lenyűgöző kavalkádjával, fényekkel, színekkel, illatokkal, zenével hívnak szórakozva vásárolni vagy vásárolva szórakozni a régi népi vásárok sem csupán szükséges dolgok beszerzéséről szóltak, a vásátozás egész napos szórakozás volt a család aprajának nagyjának, mutatványosok, zenészek, körhintások szórakoztatták a vásárosokat.

fortepan_3381_korhinta.jpg

 Forrás: Fortepan

Az első vásár időpontját a helyi hagyomány 1546-ra, a török hódoltság kezdetére teszi, az első írásos dokumentum azonban ennél csak negyven évvel később 1589-ben kelt, ezt III. Károly király 1724-ben megerősítette.

Hogy a XVI. vagy éppen a XVIII. században milyen volt a vásár hangulata nem tudjuk, A XIX. századi helyi sajtótudósításokból azonban képet kaphatunk a színes forgatagról. Tátyi Tibor, párkányi történész kiváló tanulmányban elemezte esztergomi sajtó 1879 – 1889-es tudósításait. A néhol vitriolos hangú tudósítások, nyilván esztergomi szemmel tekintenek a szomszéd település vásárára, de az írások karikaturisztikus jellege élénken elénk varázsolja a letűnt korok hangulatát.

fortepan_9542_vasari_latvanyossagok.jpg

Forrás: Fotrepan

„Azelőtt az ország leghiresebb őszi vásárai közé tartozott. Most már csak olyan reminiscentia – féle a multból. Az eladók elhozzák a holmijukat, mert már emberöltők óta ugy szokás. A régi becsületes czikkeket azonban nagyrészt svihák utszéli firmák szorították ki, a kik azután olyan rettentő lármát tudnak csapni, hogy hetekre elrekednek s napokra megsiketülnek. A lángon sült tüzes gesztenye a vén asszonyok ránczos kezéből nemigen izlik, pedig a szemlélődő esztergomi embernek első stácziója szokott lenni a gesztenyések sora. Annál népesebbek azonban a zsivajos Laczi konyhák, ahol vidáman lobog a tűz, s körülötte téglákban elhelyezett serpenyőkben és tepsikben hangosan süstörögve csitteg-csattog a czigánypecsenye meg az elmaradhatatlan kolbász. Az összetákolt sátorban gyorsan hevenyészett asztalok körül a vásári nép helyezkedik el s az olcsó konyha speczialitásait rendelgeti. A tulipántos tányér mellé odaállitanak egy öblös száju üveget sajátszerű itallal, mely élénken emlékeztet a kisduna vizére, vagy a kapuczinerre, de ivás közben mégis neveletlen –bor számba megyen.”

 parkany_simon-juda_napi_vasar.jpg

 Fotó: Kádek Péter, forrás: sziakomaron.sk

 „A vásár speczialitásait képezik még az örülten ordítozó panorámások. Pokoli zsivajban csapnak szédítő reklamot oroszlánnak, óriás kigyónak, czirkusznak, szellemidéző szinháznak, világhirű látványosságoknak: dobbal, sippal, trombitával, csöngetyűvel, lánczzörgéssel, kétségbeesett kiabálással s a vásári zsivaj minden szerszámával csalogatják be és csalják meg a népet.”

 „Csodálatos módon elszaporodtak a vásári troubadourok, a kik orfeumba való nyegleségeket árultak magyar szóval. A léha Giegerli-nótát például egész a rekedtségig énekelte egy kétségbeesett ujpesti familia s kinálta egész a frivolitásig. A bicskára karikázók, a fehér egerek és melancholikus kanárik által huzogatott jóslatok, az amerikai fotografusok, a nem természetes halálban kimult, gebehussal tartott u.n. vadállatok, a hat mázsás csodaasszony, az ördögmalom, az erőmérők s egyéb szabadalmazott zsebmetszők széltében hosszában lopták a napot s a vásári közönséget." 

Az ilyesfajta viselkedés napjainkra  - reméljük - eltűnt, "szabadalmazott zsebmetszők" helyett most az ősi receptúrák szerint készült házi sajtokkal, nagymamák fiókjaiból előkerült leírások alapján készülő lekvárokkal őrizzük a hagyományt.

simon-juda_vasar_parkany.jpg

Fotó: Kádek Péter, forrás: sziakomaron.sk

A vásár igazi fesztiválhangulatban telik csütörtöktől szombatig nívós koncertek, előadások várják a közönséget. A helyi hagyományos képműves termékek soha nem látott bősége a népi iparművészet termékeitől a legkiválóbb házi sajtokig, mézekig, lekvárokig mind-mind megtalálható. Lesz persze ringispil móka és kacagás, a borkedvelőknek külön borutca, ahol megkóstolhatják az idei még nem teljesen kiforrott otellóból készült újbort, a murcit, amit errefelé burcsáknak neveznek, szóval, ami itt nem kapható, az nem is létezik.

Vásárfia nélkül egészen biztosan nem távozik senki, de ez az esemény több mint egy vásár, ez egy olyan hangulat, amelyet csak itt lehet megélni, átélve a 471 éves hagyomány teljes misztikumát.

 

 

Invitáció helyett ezért egy mókás vevőcsalogató mondókával kívánunk jó vásározást:

 

Asszonyok,
Asszonyok!
Gatyamadzag,
Pöndölmadzag!
Vékony madzag,
Vastag madzag,
Széles madzag,
Keskeny madzag;
Fehér madzag,
Sárga madzag!
Nem dicsérem:
Jól megmérem,
Tessék, kérem!

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!